Kiút a perfekcionizmusból: Hogyan lettem elég jó?

Nem sokszor fordul elő, hogy a coach mesél magáról, de ebben a cikkben kivételt teszek. Megosztok egy saját történetet munkafüggésről, perfekcionizmusról és kiégésről, hátha benned is elindít valamit.

A perfekcionizmus felfalta az életemet

Egy nagyon jelentős átalakuláson mentem át a harmincas éveimben, amely óriási kihatással volt az önértékelésemre, a testi és lelki egészségemre, a karrieremre, az emberi kapcsolataimra, tehát nagyjából mindenre.

Harminc voltam, amikor tudatosult bennem, hogy a munkám nem tesz boldoggá és nem is érzem különösen értékesnek, amit csinálok. Ezzel szemben rengeteg energiámat emészti fel, mert felerősíti az amúgy is erős megfelelési és teljesítménykényszeremet. Eluralta az életem nagy részét.

Ahogy ezeket a gondolatokat tudatosítottam magamban, hirtelen mintha kinyílt volna egy csap és kizúdult rajta minden, aminek a húszas éveimben gátat szabtam: rettentő fáradtság, krónikus stressz, zéró motiváció, az életemet megnehezítő testi tünetek, szorongás. Közel három évig tartó kiégést éltem meg, közben pedig három egymást követő munkakörben is az érzést, hogy kívülálló vagyok. Embert próbáló időszak volt.

Ugyanakkor a párkapcsolatomban és a barátaimmal megtapasztalhattam, hogy tökéletlenül, a nehézségeimmel együtt és bármiféle teljesítmény nélkül is szerethető vagyok. Ez a fajta elvárásnélküliség és az engedély, hogy önmagam legyek, utat mutatott a karrierem és az életem további alakításában.

Korábban gúzsba kötött és félelemvezéreltté tett a tökéletességre törekvésem. Rettegtem, hogy kiderül, középszerű vagyok. Annyira vágytam a sikert, hogy teljesen megfeledkeztem a saját szükségleteimről vagy hogy a munkám öröm forrása is lehet. Egyrészt csak ezt a működést ismertem gyerekkorom óta, másrészt - ahogy egy ügyfelem rámutatott - engem is félrevitt a siker "multis" fokmérője: az egyre magasabb pozíció, nagyobb felelősségi kör, több ember menedzselése. Ami csak tovább szívta a fogyatkozó energiámat.

Egy munkafüggő sose dőlhet hátra

Azt tapasztaltam magamon, hogy nem elég, hogy a napjaim nagy részét munkával töltöm, de a szabadidőmben is folyton ekörül forognak a gondolataim. Hogy biztosan nem felejtettem-e el valami fontosat, hogy megérdemlem-e a pihenést és vajon hogy fog beleférni a rengeteg magam előtt görgetett teendő, ha újra nekiállok a munkának. A szervezetem állandó készenlétben volt.

A munkafüggőség, amely rajtam is elhatalmasodott, egy súlyos addikció és egyre több embert érint. Ha részletesen olvasnál róla, csak ajánlani tudom a Munkafüggők - Az önkizsákmányolás lélektana című könyvet dr. Kun Bernadette pszichológustól, akinek ez a fő kutatási területe.

A munkafüggőség általában kéz a kézben jár a magasfokú perfekcionizmussal, az alacsony önértékeléssel, a halogatásra való hajlammal és kudarctól való rettegéssel, amelyek borítékolhatóan a saját teljesítmény leértékeléséhez vezetnek. A munkafüggők gyakran élnek meg imposztor szindrómát, azaz attól való rettegést, hogy mások is rájönnek, hogy ők alkalmatlanok egy adott feladat elvégzésére vagy pozíció betöltésére. Félelmük az esetek többségében teljesen alaptalan.

Hány éjszakámat keserítette meg az érzés, hogy nem vagyok elég jó! Eközben nappal a legmagasabb fordulatra kapcsoltam és egyre csak pakoltam bele az energiát a munkámba, nehogy azon kapjanak, hogy nem vagyok felkészült.

A könyvet olvasva sokszor magamra ismertem, de a témában személyesen érintett dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő megélései igazán mellbe vágtak:

Odaállt velem a szakadék szélére és együtt lenéztünk...és rettenetes dolgokat láttam ott. Az érzést, hogy "nem vagyok elég jó, ha nem teljesítek százszázalékosan", az élményt, hogy "milyen jó érzés, ha szükség van rám. A megfelelést, a bűntudatot, a maximalizmust, a hibázástól való rettegést, a kudarctól való félelmet, hogy nem vagyok szerethető, ha nem vagyok tökéletes.

Amit magammal vittem tanulságként, hogy mind a személyiségjegyeim, mind gyermekkori mintáim alapján fokozottan ki vagyok téve a munkafüggés kockázatának, ezért érdemes megválogatnom, hogy milyen munkahelyi környezetben, milyen emberekkel veszem magam körül.

A kizsákmányoló környezet a kiégés igazi táptalaja

Mert van az a munkahely, amely megbetegít. Amely sokszorosára nagyítja fel a félelmeimet és súlyosan visszaél velük. Ahol irreális elvárásokat közvetítenek felém, miközben a dolgok alakulására szinte semmi ráhatásom nincs. Ahol a szervezet feje Kun Bernadette szerint jellemzően olyan ember, aki belső bizonytalanságát "kényszeres kontrollmániával és súlyosan mérgező munkahelyi környezet kialakításával igyekszik kompenzálni".

Véletlen lenne, hogy a legintenzívebb kiégés tünetek pont egy ilyen munkahelyen jelentkeztek nálam?

A tökéletesség csapdájából nehéz kimászni

The Perfection Trap című könyv Thomas Curran-től a perfekcionizmust járja körbe és egyenesen világjárványként állítja be azt. Megkülönbözteti az önmagunkra és másokra irányuló, valamint a társadalmilag előírt perfekcionizmust. Míg az első kettő mértéke folyamatosan, de állandó mértékben nő, addig az utóbbi növekedésének mértéke az elmúlt évtizedekben drámai módon felgyorsult.

A társadalmilag előírt perfekcionizmust azok a tágabb környezetünk által (pl. média és közösségi média felületeken) felénk közvetített elvárások táplálják, amelyeknek a társadalom többsége képtelen megfelelni. Ennek feloldatlansága alacsony önértékeléshez és mentális problémákhoz vezet, amelynek a fiatal generációk különösen kitettek.

A szerző a megoldást abban látja, ha az eddig erénynek tekintett perfekcionizmusomról belátom, hogy számomra súlyos probléma. Mert innentől kezdődhet el saját magam szeretetteljes elfogadása és az egyedi jellemvonásaim (= a tökéletlenségem) valódi kiaknázása.

Az én tanulságom ez, mi a tiéd?

Sok elfogadás, önegyüttérzés és terápiás munka kellett ahhoz, hogy kijöjjek a gödörből. Teret adtam a valóban fontos dolgoknak: kitaláltam magamnak egy elég jó jövőképet és mikor kiderült, hogy szülő leszek, már meg se próbálkoztam a "tökéletes anyát" alakítani. Kisgyerekes anyaként nem lehetett "tökéletes karrierem", így megkerestem azokat a témákat, amikhez ösztönösen vonzódom és elkezdtem bennük képezni magam illetve dolgozni.

Így találtam a munkahelyi egyenlőséggel kapcsolatos edukációra, a coachingra, a pszichodrámára és a mentális egészségmegőrzésre. Mindegyik új és izgalmas terület számomra, szívesen tanulok róluk és kíváncsi vagyok, milyen utakra visznek a jövőben.

A férjemmel, a gyerekeimmel és a barátaimmal való kapcsolódás és közös élmények azóta is a legnagyobb hajtóerőt jelentik nekem. Ha szakmailag elbizonytalanodom, belőlük mindig töltekezhetek.

Egyre ritkábban zavar, ha valamiben kezdő vagyok.
Ha hibázom.
Ha nem látom tisztán a jövőt.

Megbarátkoztam a gondolattal, hogy sosem leszek tökéletes, se teljesen kész. Eltűnt a folyamatos feszültség és a készenléti állapot. Visszakaptam az életemet, az életkedvemet és a jövőbe vetett hitemet.

Mozgásban vagyok és ez őszinte örömmel tölt el.

Magadra ismertél a történetemben? Szívesen megosztanád, hol tartasz és mire lenne szükséged egy hasonló átalakulásban? Írj nekem a hello@evaperlay.com e-mail címre vagy foglalj egy konzultációt az időpontfoglalás menüpontban és mondd el szóban!